Vatikán, Vatikánváros:
A Vatikán egy állam, ahol a Szentszék, a katolikus egyház központi kormányzata működik. A Vatikán a legkisebb független állam a világon terület és lakosság szempontjából is. Róma, Olaszország fővárosa veszi körül. A Vatikán szolgál a Szentszék függetlenségének biztosítékául. A Vatikán államfője a pápa, aki mint abszolút monarcha vezeti azt. Ez nem jelenti, hogy abszolutista politikát is folytatna, sőt, a különböző funkciók egy részét delegálja különböző hivatalaira (főleg a bírói és végrehajtói jogköröket), bár a végső és legfőbb joghatóság mind a Vatikánváros, mind pedig a katolikus egyház vonatkozásában a pápa marad.
A római püspököknek a 4. századtól meglévő birtokait 754 és 756 között Kis Pipin frank uralkodó bőkezű adományokkal egészítette ki. Ekkor jött létre Itália középső részén a Pápai Állam, amely a mindenkori pápa világi hatalmának keretéül szolgált. A múlt század közepén területe még tengertől-tengerig ért mintegy 42 000 km2-nyi területen, és több mint 3 millió alattvalóra terjedt ki a pápa világi hatalma.
Az egységért küzdő olasz hazafiak 1859-1860-ban az egyházi állam északi részét elfoglalták és Olaszországhoz csatolták. 1870-ben Rómára is kiterjesztették hatalmukat, és a mai Vatikán kivételével az egész várost beolvaszották az Olasz Királyságba, amelynek 1871-től Róma a fővárosa. A pápa nem ismerte el világi hatalmának csorbítását egészen az 1929-ben megkötött ún. lateráni szerződésig. Ekkor deklarálták, hogy a Vatikán Rómától és Olaszországtól független, jogilag önálló politikai képződmény, önálló városállam a mindenkori pápa, mint államfő vezetésével.
Gazdasága:
Vatikán államnak érdekeltségei vannak különböző - nagyrészt olaszországi - bankokban, illetve földtulajdonokban. Jövedelmeit egyéb forrásokból is kiegészíti: egyházi adók, adományok, kegytárgyárusítás, bélyegkibocsátás, idegenforgalom stb. Saját vasútállomása van, 1931-ben indult rádióadója, (Radio Vaticana) valamint önálló újságja (L'Osservatore Romano) és televízióadója ([1]) is van.
Pénzneme:
A Vatikánváros létrejötte óta pénzügyi egyezmény van érvényben a városállam és Olaszország között. Ennek értelmében az olaszországi hivatalos pénznemet alkalmazza a Vatikán is. Az euró bevezetésekor a Vatikánváros és Olaszország módosította a vonatkozó szerződést, aminek a vatikáni jogrendbe történt átültetését követően, 2002-től a Vatikánváros hivatalos pénzneme is a líra helyett az euró lett.
Népessége:
Összes népesség: 830 fő. Népsűrűség: 1.931 fő/km2. A népesség 85%-a olasz, 15%-a svájci és egyéb népcsoport tagja.

forrás: www.wikipedia.org







