Marcus Aurelius lovasszobor
Marcus Aurelius lovasszobra Rómában a Capitoliumon, a Piazza del Campidoglion (téren) található. A ritka megmaradt monumentális ókori bronzszobrok egyike.
Fennmaradását annak köszönhette, hogy I. Constantinus római császár ábrázolását látták benne, s ezért a középkorban a lateráni bazilika elé került. 1558-ban került mai helyére, a Michelangelo tervezte római Campidoglio közepére. Felújítása után aztán az eredeti szobor a Palazzo Nuovo épületébe került, a téren most másolata áll.
Marcus Aurelius császár (Kr. u. 161 - 180) hadvezérként ül lépő lován, amelynek lába alatt eredetileg egy legyőzött barbár vezért ábrázoló mellékalak volt elhelyezve. A császár tartása méltóságot, arca és mozdulata filozófushoz méltó szelídséget fejez ki. A népszerű alkotás a reneszánsz nagy lovasszobrainak mintaképévé vált.
Cím, elérhetőség:
Piazza del Campidoglio 00186, Roma
Megközelítés tömegközlekedéssel:
Metróval: B vonalon, Colosseo megálló.
Marcus Aurelius
Marcus Aurelius (121. április 26-tól 180. március 17-ig élt, 161-től 180-ig uralkodott a Római Birodalomban. Marcus Aurelius Catilius Severus néven született. Házasságkötésekor felvette a Marcus Annius Verus, uralkodóvá válásakor pedig a Marcus Aurelius Antoninus nevet. Ő volt az utolsó az "Öt jó császár" közül.
Apja Annius Verus, Antoninus Pius feleségének fivére, anyja Domitia Lucilla. Előkelő hispániai család fia, aki a császári ház rokonságához tartozván, már kisgyermek korában Hadrianus kedveltje volt.
138-ban Antoninus Pius Lucius Verussal együtt adoptálta, majd a következő években magas tisztségeket töltött be, és feleségül vette a császár leányát, Faustinát. Fogadott apjának hű és meghitt barátjaként osztozott a császári hatalomban.
Uralkodása:
Amikor Antoninus 161. március 7-én meghalt, Marcus Aurelius zökkenőmentesen és osztatlan támogatással vette át a hatalmat, azzal a feltétellel, hogy Lucius Verus lesz a társuralkodója. A közös uralkodást többek között a katonai igény indokolta, mivel Marcus Aurelius uralkodásának egész időtartama alatt háborúkat viselt a birodalmat kívülről támadó különböző ellenségekkel. A csapatok vezényletét nagy tekintélyű személyre kellett bízni, de maga a császár nem védhette egyidejűleg a germán és a párthusi frontot. Tábornokot sem nevezhetett ki a római légiók vezényletére; a korábbi népszerű katonai vezetők mint például Julius Caesar és Vespasianus arra használták a katonaságot, hogy megdöntsék a fennálló hatalmat és magukat tegyék meg császárnak. Marcus Aurelius úgy oldotta meg a problémát, hogy Verust elküldte a keleti légiók élére. Verus elég tekintélyes volt hogy biztosítsa a csapatok lojalitását, de elég hatalmas volt ahhoz, hogy keveset nyerjen Marcus Aurelius megdöntésével. A terv bevált; Verus hűséges maradt a 169-es hadjáratban bekövetkezett haláláig. Ez a társcsászárság halványan emlékeztetett a római köztársaság politikai berendezkedésére, amely nem engedte meg, hogy egyetlen személy birtokolja a legfőbb hatalmat.
Háborúk:
Uralkodása szakadatlan háborúkkal telt el. A támadó parthusok elleni nagy hadjáratot (162-166) tábornokai sikerre vitték. A sereget vezénylő Verus jutalma egy diadalmenet lett. A hazatérő sereg pestist hurcolt magával, amely az egész birodalomban szörnyű pusztítást végzett. Eközben a Dunán átözönlő germán törzsek Észak-Itáliáig törtek előre és csak súlyos harcok árán sikerült őket visszaverni. A győzelem emlékét Marcus Aurelius oszlopán örökítették meg. 169-ben Lucius Verus meghalt, Marcus Aurelius pedig egyedüli uralkodóként fogott hozzá Pannonia problémájának megoldásához. A hadi költségek fedezésére elárvereztette a császári kincstárat és nagy készültséggel indult Pannoniába, ahol 170-től 174-ig a markomannok és kvádok, 175-ben pedig a jazigok ellen vívott győzelmes harcokat. Már közel állt ahhoz, hogy a Dunától északra és keletre új tartományokat létesítsen, amikor Avidius Cassius lázadása a pannoniai hadszintér elhagyására a keleti tartományokba kényszerítette. 177-ben újabb határsértések ismét a Dunához szólították. A terület teljes pacifikálását ezúttal sem fejezhette be, mert 180-ban rövid betegség után meghalt.
Írásai:
Amíg 170 és 180 között hadjáratban volt, Aurelius megírta Elmélkedéseit, melyet saját iránytűjének és fejlődésének eszközéül szánt. Logikus észjárása ellenére a jegyzetei a sztoikus filozófiára és szellemiségre jellemzőek. Az Elmélkedéseket ma is becsben tartják, mint a szolgálat és kötelesség emlékművét. Mint filozófus nem alkotott újat, de elmélkedései napjainkig a világirodalom legolvasottabb írásai közé tartoznak. Aurelius a mű 12. fejezetét Solva-ban - a mai Esztergomban - és környékén írta.
Marcus Aurelius és a keresztények:
Biztosra vehető, hogy Marcus Aurelius üldözte a keresztényeket vallásuk miatt és néhányat halálra is ítélt: Justinianus vértanú volt az egyik. Nincs viszont értékelhető adat az üldöztetés kiterjedéséről illetve az áldozatok számáról.
Halála:
Marcus Aurelius 180. március 17-én halt meg, a markomannok és kvádok ellen indított hadjáratban, Vindobona (a mai Bécs) városában. Hamvait hazavitték Rómába és Hadrianus mauzóleumában (a mai Angyalvár) nyugszanak.
Utódai és történelmi öröksége:
Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt. Nem rajta múlott, hogy uralkodása végére a pestis és a súlyos háborúk következtében a birodalom erőforrásai kimerülőben voltak. Az utódlást sikerült ugyan fia, Commodus, számára biztosítania, akit még életében társuralkodójává választott (177). A választás azonban elég balszerencsés volt, mert Commodus sem a politikában, sem a hadviselésben nem volt járatos; ezenkívül önző is volt. Sok történész úgy véli, hogy Róma hanyatlása Commodus alatt kezdődött. Ezért gyakran úgy tartják, hogy Aurelius halála volt a Pax Romana vége.
