Forum Romanum
A fórum a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely, a városokban vásár helye volt. Rómában vagy 18 ilyen nyilvános tér volt.
A fő köztér, a Forum Romanum vagy, ahogy a rómaiak gyakrabban nevezték Forum Magnum (a mai Campo di Vaccino) a Capitolium és Palatinus domb közötti tér volt, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított. A terület eredetileg ingoványos hely volt, melyet Tarquinius Priscus király száríttatott ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, melyek üdülésre és sétahelyül is szolgáltak.
A Forum két részre oszlott: a tulajdonképeni Forum Romanumra keleten, ahol régebben a plebejusok gyülekeztek, és a másik, magasabb, nyugati részre (Comitium), amelyen eredetileg a patríciusok gyülekeztek. A Comitiumon állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a Carcer Mamertinus (részei: Robur, azaz börtön és Tallianum, azaz kivégző hely) és a Rostra nevű szószék.
Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették, és gyönyörű oszlopos csarnokokat, úgynevezett bazilikákat építettek (ezek voltak állítólag a keresztény templomok alapjai, ilyenek voltak pl. a Basilica Porcia, Sempronia, Opimia, később Augustus alatt az Aemilia és főkép a Julia.) Újabb templomokat is építettek (Templum Divi Caesaris, Minervae stb.) Később térszűke miatt a Forum Romanumot észak felé is bővítették, és a hozzá fűződő újabb tereknek és építményeknek egész sorozata keletkezett (Forum Julium, Augusti, Vespasiani, Nervae - más néven transitorium -, Traiani - ez utóbbin volt a Basilica Traiani, a császárnak máig fenmaradt oszlopával, amelyre a császárnak a dákok ellen viselt hadi tetteit jegyezték fel.)
A Forum Romanumot mára teljesen feltárták (Pietro Rosa, Dutert stb.) és gondos őrizet alá vették a romokat, melyek segítségével könnyű elképzelni a hely hajdani pompáját.
Forum Romanum épületeiről bővebben...
Belépőjegy árak:
Ingyenes!!!
Cím, elérhetőség:
Forum Romanum, Rome
Nyitvatartás:
Áprilistól - szeptemberig mindennap: 08.30 - 19.00.
Októbertől - márciusig mindennap: 08.30 - 16.30.







