Caracella termái - Terme di Caracalla

Caracalla termáit, Caracalla római császár fürdőépületét, Kr. u. 206-ban Septimius Severus császár kezdte építtetni, 216-ban Caracalla avatta fel. Kétemeletes oszlopcsarnok és helyiségsor által közrezárt térségben emelkedik a fürdőépület.
Az oszlopcsarnokot kétoldalt egy-egy félkör alakú exedra szakítja meg, hátul pedig a fürdőt körülvevő teret épületsor zárja le: a versenyek nézői számára épült lépcsősor, két oldalán egy-egy könyvtárépület, mögötte pedig vízgyűjtő medencék. A fürdő három fő helyisége, a hideg, langyos és meleg vizes medence a négyszögletes alaprajzú épület ÉK-DNy-i tengelyében egymás mögött fekszik. A medencétől jobbra és balra előcsarnok, vetkőzőhelyiségek, tornacsarnokok és sétafolyosók vannak szimmetrikus elrendezésben.
A fürdő kertjét szökőkutak és szobrok díszítették: egykori gazdag művészeti díszítéséről fennmaradt figurális oszlopfői, az egyik exedra atlétákat ábrázoló színes mozaikjai és a helyiségeket és a kertet díszítő márványszobrok sora tanúskodnak (Farnese-bika, Farnese Hercules stb.)

Belépőjegy árak:

Felnőtt: € 6,00
0-18 éves korig és 65 éves kor felett: ingyenes

Cím, elérhetőség:

Via delle Terme di Caracalla 52
Tel: +39 06 39 96 77 00

Nyitvatartás:

Hétfőtől - szombatig: 09.00 - 17.00.
Zárva: hétfő

 
Látogass el a többi nagyvárosba is!